Konzervatív vagy liberális?
Azt itt a kérdés
Megyek a kocsmába, aztán ilyen szavakat használnak az emberek. „Te figyelj már Józsi, te konzervatív vagy, vagy liberális?” Évekkel ezelőtt, mikor egyre égetőbbé vált, hogy értelmes választ adjak erre a kérdésre, utána néztem, hogy ez mit is jelent. Főleg amióta az országot ennyire megosztotta a média és az emberek már nem is szívesen beszélnek pártpolitikáról, mert az ellenségeket szül. (Amiről csak annyit, hogy pont ez a cél. Abban a pillanatban, hogy rájössz, hogy a másik ember nem azonos az elméjével, abbahagyod a propagandát és nem adsz energiát ennek a megosztásnak. Na, erre koccintsunk! Egészségedre barátom! :))
Azt írják, hogy a konzervatívok a hosszú idő alatt kialakult intézményekhez és eszmékhez való ragaszkodók, valahol a „haladás ellenségei”. Szerintem az egyetlen állandóság a változás, tehát haladni muszáj. Aztán azt is írták, hogy a konzervatív a hagyományok tisztelője. Na, az vagyok. Szerintem a hagyomány végtelenül fontos, egy nemzet identitását (önazonosságát) adja. Ha nem tudom honnan jövök, honnan a fenéből tudjam, hogy hová megyek? Nem beszélve arról, hogy nekem szimpatikus az, hogy egy ország népe nem akar olyan lenni, mint egy másik ország népe. Ebből a szempontból konzervatív vagyok, nagyon is. Ha mindenki ugyanolyan lenne, ugyanúgy étkezne, öltözködne és kommunikálna, baromira unnám. 🙂 Te nem?
A liberálisról azt írták, hogy szabadelvű, nem szereti a dogmatikus (megkérdőjelezhetetlen meggyőződésre alapuló) gondolkodást, számára igenis minden lehetséges. Ez tetszett, mert én sem szeretem a dogmákat, amelyek igazsága tapasztalati szinten nekem hiányzik. Honnan tudjam, hogy az, amit évszázadok óta belénk akarnak verni, az úgy van-e? Hiszek a fejlődésben és a tapasztalatból származó tudásban. Aztán a liberalizmusról azt is olvastam, hogy teljesen le akarja dönteni a régi mintákat (mint pl. a hagyomány) és újakat akar építeni helyette. Ez a része viszont nem jön be. Ahogy említettem, hiszek a tradíciókban. Aki olvasott már Hamvas Bélát vagy László Andrást, az tudja, hogy a tradíciókban lévő tudás az (valahol) „varázslat”. Az ember teremtő erővel rendelkezik és sokszor úgy érzem, hogy a szabadelvű gondolkodás nem teremtő embert, hanem fogyasztó, a rendszertől függő, kiszolgáltatott embert gyárt. De a dogmatikus gondolkodás olyan korlátok közé tesz, amitől nem bírok elviselni. Az ember nem lehet annyira alázattól mentes, hogy elhiggye azt, hogy mindent tud és feltétel nélkül elfogadjon egy világnézetet csak azért, mert már előtte sokan elfogadták azt. Leginkább azért, mert a fejlődés leginkább azért történik meg, mert egyszer, valaki azt mondja: ez nem így van. Ugyanakkor ez nem egyenlő azzal (számomra legalábbis), hogy az ember Istent játszik.
Szóval most nem tudom, hogy konzervatív vagyok-e, vagy liberális. Bizonyos szempontból nagyon is konzervatív (én nem pub-okba, meg bar-okba akarok járni, hanem kocsmába 🙂 ), ugyanakkor hiszem azt, hogy ha az ember leragadt volna a múltban, akkor tapasztalati szinten sokkal hátrébb tartana. (Azt is tudom, hogy tradicionális szemlélettel élni nem jelenti ugyanazt, mint a leragadni a múltban! Vannak a világban olyan erők és energiák, amelyeket még a haladó gondolkodók és fejlődést szítók sem kérdőjeleznek meg.) Valahol legbelül mégis van egy olyan érzésem, hogy mindennek megvan az oka és a világ nem fekete-fehér. Hogyan lehet eldönteni valamiről, hogy az áldás vagy átok? Szerintem leginkább úgy, hogy mit ébreszt fel bennem, vagyis én (személyesen) hogyan tapasztalom azt meg. Ha felismerésre sarkall, akkor áldás, ha reménytelenségre (és a „küzdelem” feladására), akkor meg átok. De persze a reménytelenségben meg az a jó, hogy ismét esélyt ad arra, hogy fejlődjek az által, hogy legyőzöm azt és felülkerekedek. Ez egy kicsit olyan, mint a mazochistás vicc: A mazochistának mindig jó. Mert ha rossz, akkor jó, ha meg jó, akkor rossz, tehát jó. 🙂
A két szó jelentéstartalmába persze egy csomó egyéb fogalom is beletartozik és azok kibogozásával talán közelebb jutnék ahhoz, hogy melyik is vagyok inkább. Ezért további magyarázkodás helyett így határozom ezt meg:
Én egy hagyománytisztelő szabad gondolkodó vagyok. Ez ugye nem oximoron (vagyis egymást kizáró fogalomtársítás)?
Na megyek, benyomok egy felest… 🙂