Igazságosztó kompjúter
Akár tetszik akár nem, a hitrendszerünk teremti a valóságunkat
Ki lehet a kakukktojás? Jézus Krisztus, Krishna, Buddha, Lao-Ce, Eckhart Tolle, Hamvas Béla vagy Richard Dawkins? Aki egy picit is kutatta már létezésünk miértjét, azonnal kiszúrja, hogy az utolsó a listában, Richard Dawkins, az ismert brit, ateista tudós-biológus az, aki nem való a felsorolásba. Az összes többi “szaki” (elnézést kérek, hogy Isten legnagyobb tanító gyermekeit is ezzel a szóval illetem) szerint a léleknek van teste, és az életünk egy fizikai síkon megtapasztalandó és leginkább éberségben eltöltendő spirituális “akadálypálya”, Mr. Dawkins pedig az egész Isten kérdést és spiritualizmust eltévelyedésnek tartja. Szerinte a test egy biológiai túlélőgépezet és nem csak, hogy a vallások nevetségesek, hanem mindent az elme ópiumának vél, ami a materiális életen túli létezést feltételezi. Szerinte a testünket működtető önző gének célja kizárólag a túlélés biztosítása és ennyi. Aztán ha lejárt a gének szavatossága, megyünk a levesbe. Ebben a bejegyzésben azt szeretném körbejárni, hogy szerintem mindegyik avatárnak / tanítónak / tudósnak igaza van. Bármennyire is hiszem, hogy az életünk nem itt kezdődött és nem itt fejeződik be, és a gének nem annyira önzők, mint amennyire annak tűnnek, Richard Dawkins mondanivalójában sok igazság van.
Ha félretettük Mr. Dawkins Isten- és lélektagadásából származó személyes kivetítésünket(!) arról, hogy “ez a pali megőrült”, vagy ha ateisták, azaz az istennélküliség hívői vagyunk, tételezzük fel, hogy Mr. Dawkins az igazsága mellett (esetlen bőven) téved is, vizsgáljuk meg közelebbről a témát, mert érdemes.
Ha biológiailag feltérképezzük a testünket, minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy egy EGÉSZben lévő SZERvezet minden egyes építőkockája fontos feladatot tölt be. A REND-SZERünk bio-logikus, azaz élettani (bio) szempontból az egész világot átható (logosz), ahhoz kapcsolódó entitások vagyunk. Vannak létfontosságú szerveink, melyeket nagyon nehéz helyettesíteni (pl. szív, tüdő, máj, hasnyálmirigy) és van, ami “szabdalható, rövidíthető vagy kivágható”, mégsem szűnünk meg létezni attól, hogy megrövidítették őket (pl. vastagbél, lép, vakbél, egyik vese). Az persze más kérdés, hogy (ha igaza van a szellemvilág ismerőinek) spirituális szempontból mindegyik szervnek fontos szerepe van (hiszen ha nem így lenne, akkor valószínűleg nem lennének a testünk részei), a modern orvostudomány fejlődésével mégis egyre több mindent tudnak “kilegózni” belőlünk úgy, hogy a fizikai tapasztalás további lehetőségeit nem bukjuk el, azaz életben maradunk. Kérdés, hogy ha minden helyettesíthető lenne bennünk, vajon ugyanazok maradnánk-e vagy sem? 🙂
Nézzük meg közelebbről, hogy mi is ez a címben említett “igazságosztó kompjúter” (a tényleges “terminátor” / “kreátor”), s hogy az eddig leírtak hogyan függnek össze. (Ezek a gondolatok a fejemben a 2013. novemberében, Budapesten megrendezett ún. Recall Healing – kb. “Emlékezés általi gyógyulás” – tanfolyamon elhangzottak következtében álltak össze egész mondatokká.)
Képzeljétek el, hogy az életünk folyamatosan és egyszerre 3 szinten zajlik: szellem, lélek, elme szintjén. A(z abszolút) szellemi sík maga a logosz (amelyet a kairosz idejével mérünk, s amelybe minden ember minden tettének következménye folyamatosan beleíródik – nesze neked “szabadok vagyunk” :)), a lélek a logosz egyéni megtapasztalásának érzelmi szintje, az elme pedig a fizikai valósághoz szükséges jármű, mely az életnek nevezett akadálypálya logikai feladatait hivatott megoldani. Minden, ami velünk történik (MINDEN!) egy érzelmi és logikai értelmezést kap bennünk, azaz ha hajlandóak vagyunk a jelenbe megérkezni, megfigyelni a működésünket és őszinték lenni önmagunkhoz, akkor pontosan(!) tudjuk, hogy mit érzünk egy adott helyzetben és azt is képesek vagyunk meghatározni, hogy mit gondolunk (az érzelmeink által vezérelve). Nagyon fontos elfogadni, hogy a személyes értelmezésünk, vagyis a velünk történő események érzelmi megélése és annak intenzitása saját életünk zárja, s az egészségünk / boldogságunk azon múlik, hogy megtaláljuk-e a kulcsot ehhez a zárhoz, ti. az érzelmi élményekhez, megéléshez. Egy olyan zárról beszélünk, amely minden embernek van, de minden embernek másik(!) van, mint a lakások ajtaján a zár. Vannak hasonlóságok, de minden tekintetben nincs még egy olyan, mint az enyém. Ahogy Kosztolányi írta a Halotti beszédben: “milliók közt az egyetlenegy.” S annak ellenére, hogy Én vagyok Te (vagyis az abszolútumnak mindketten ugyanolyan részei vagyunk), egyetlenegy vagyok egy saját programmal. A személyes értelmezésemmel és megéléseimmel együtt. S mivel minden zár különböző, ezért a holisztikus (azaz mind a három fent említett szinten megélt) EGÉSZséghez az egyéni kulcsok személyes megfejtése szükséges. A nyugati orvostudomány szerintem(!) ezért nem fogja soha megfejteni az egészség titkát teljesen. Lehetnek csodálatosan működő(nek mondott) kemikáliák, amelyek a statisztikai többségnél ideig-óráig működnek (hogy miért az persze lehet, hogy nem is biokémiai, hanem pszichológiai kérdés), de mert az akadémikus orvoslás nem holisztikusan gondolkodik, hanem többnyire képletekben, ezért meglátásom szerint a teljes megoldás kulcsa soha nem lesz “náluk”. Még akkor sem, ha esetleg megfejtik a “halhatatlanság titkát” a vegyületek szintjén. Az ugyanis CSAK a testet fogja életben tartani, ettől még nem leszünk NEM biorobotok. (Ha esetleg azt gondolnánk, hogy a halhatatlanság olyan frankó, érdemes megnézni gondolatébresztőnek a vallási szempontból komoly vitákat kiváltó Az őslakó, eredeti címén A Man from Earth c. filmet.)
Hogy pontosan érthető legyen, hogy hová is próbálok kilyukadni, a legfontosabb feladatom azt elfogadni, hogy amit érzek, az VAN. Lehet, hogy a velem történő eseményről a Föld összes embere ugyanúgy vélekedne (kizárt) és elbagatellizálná az adott szitut (pl. lebénázott valaki), de én lehet, hogy egy idióta kivétel vagyok, mert ahogy én személyesen megélek egy adott helyzetet, az csak az enyém. Az érzelmi megélés nem más, mint egy program, mint a számítógépben egy szoftver. Az érzelem elindít valamit, ami lefut és fizikailag leképeződik. Van, amikor konkrétan is meg tudjuk határozni ezt az érzést (megbizseregtem, fellélegeztem, összeszorult a gyomrom, félek stb.), de nagyon sokszor a kellemetlenséget csak stressznek éljük meg, ami arról szól, hogy más történet íródott a valóságban, mint amire számítottam / amit szeretnék. (És azért élem meg stressznek, mert még MINDIG folyamatosan azt a valóságot írom, ami NINCS. :))
Ha pl. beszól nekem valaki, hogy görbe az orrom (tényleg az, lásd videót lent :)), vajon őszintén(!) nevetek, hogy “na és akkor mi van?” vagy átélek egy önértékelési krízist, mondván “baz+, de gáz”. Kirúgtak az állásomból, fellélegzek, hogy végre megtalálhatom, amit ténylegesen szeretnék csinálni (csak a “kényelemzóna eddig berántott” és ezért ellustultam), vagy kétségbeesek, elindítva ezzel egy birtokveszteségi krízist, mert azt az illúziót vetítem ki, hogy a létezésem biztonsága megingott. És még sorolhatnám. Az érzelmi konfliktusok elszenvedésének milliónyi oka lehet, jóllehet a komolyabb betegségek kiváltó oka (annak “számítógépes” programja) egy különleges algoritmusból fakad, amit R.G. Hamer (a GNM megalkotója) leírt az első biológiai természettörvényben, A megbetegedések vastörvénye címűben.. (Megjegyzem, lehet azzal vitatkozni, hogy ez esetleg nem így van, de ha meg mégis így van, akkor a rövidebbet is húzhatjuk, az meg nem finom. Javaslom tegyük el belülre a vastörvény létét és értsük meg azt – de inkább mind az 5 természettörvényt együtt -, mert csak segíthetünk vele önmagunkon. A személyes felelősség felvállalásával mindig az igazság és a lelki béke felé haladunk.)
Legyen tehát a megélés bármennyire lealacsonyító, kétségekkel és félelemmel eltöltő, felemelő, eufórikus vagy gyászos érzelmet kiváltó, a program elindul és kezdeni kell vele valamit. Tudomásul kell vennem, hogy akár tetszik, akár nem, VAN és MOST ez a valóság. (A programot az is elindíthatja bennem, hogy tudattalanul, de a lelkem által tudva önmagammal szemben, a karmikus sorsomat fel nem vállalva létezem.) Amennyiben nem teszem (elodázom a tudomásul vételt), az érzelem energiája nem hagyja el a testemet, hanem az érzelmi konfliktus típusának megfelelően (erről szól a GNM) elraktározódik egy adott szervben és ott elváltozásokat okoz, mert hogy az energiamegmaradás törvénye óta tudjuk, hogy az energia nem vész el, csak átalakul. (A GNM szerint a halálfélelem konfliktusa pl. a legtöbbször tüdőrákként manifesztálódik, nem véletlen, hogy rengeteg daganatos beteg “áttétje” a tüdőrák lesz nem sokkal azután, hogy közlik vele a diagnózist.) Ha az érzelem energia valahová elindul, akkor az addig fog menni, amíg az energiából származó megélést fel nem oldjuk valahogy, leginkább a megjelenő érzelem elfogadásával. “Kicsi a farkam. Hmm. Nem baj, legalább nem fogok fizikai fájdalmat okozni a nőknek. Ez az erősségem. Juhé.” 🙂 (És még az is lehet, hogy egy ilyen szembesüléssel megmenekül egy nép 50 évnyi diktatúrától. Pölö.)
Az igazságosztó kompjúter nem más, mint az elménk. Minden történésnek van egy érzelmi leképeződése, valamint egy abból származó gondolati energiacsomag, amiből az elme egy programot kreál a megélés hatására. A személyes megélésemből származó energiát az elmém addig dolgozza fel és áramoltatja keresztül a testemen, amíg azzal nem vagyok hajlandó szembesülni. Amennyiben szembesültem vele, az energia (a tiltakozás, hogy nem akarok szembesülni egy bizonyos érzelemmel, ami kérlelhetetlenül VAN) elhagyja a testemet és megy tovább a teremtő útján. Bennem meg megszületik a béke, a testi elváltozás nagy eséllyel helyrejön. (Amennyiben megtaláltuk a tényleges kiváltó érzelemhez kapcsolódó sztorit.) Fontos, hogy a szembesülés csak egy lépés, sok esetben a felismerést követően tettek kell, hogy jöjjenek (pl. ott kell hagynom egy munkahelyet, ahol annyi konfliktus ér, hogy abba betegedtem bele).
Szoktatok azon gondolkodni, hogy mégis miért van az, hogy nagyon jó emberek, akik rendelkeznek a megbocsájtás, az elengedés és a jelenlét megélésére való képességgel, mégis elmennek a földi világból idejekorán, sokszor szörnyű kínok között? Ők miért nem menekülnek meg, miért nem kapják meg az esélyt, hogy tovább éljenek és békés elszenderedéssel érjen végig a földi “vendégségük” 120 évesen? Azért, mert nincs Isten? Vagy talán pontosan azért, mert van? Szabad akaratot kaptunk mindannyian, hogy tudatos emberré váljunk, reflektálni tudjunk önnön működésünkre, amelynek esetenkénti torz voltát őszinte szembesüléssel helyre tudjuk pofozni. Minden betegség egy zár egy személyes sztorihoz, amelynek megfejtéséhez kell egy érzelmi kulcs. Lehetek én a legjobb ember, ha a betegségemhez nem találom meg a sztorit és annak érzelmi kulcsát, vagy nem vagyok hajlandó elfogadni azt, amit találtam(!) és annak hatására fogadni el a vanságot és adott esetben cselekedni az igazság irányába, nem jutok be az EGÉSZség ajtaján.
Mi tehát a megoldás (ha egyáltalán van ilyen)?
Az első és legkönnyebb(?) megoldás az, hogy ki kell mondani hangosan azt, amit érzünk. (Akkor is, ha ez az érzelem 30 éve született meg és a mai napig cipeljük.) Ha szégyelljük ezt mások előtt megtenni, akkor tegyük meg a fürdőszobában, zuhanyozás közben. Varázsereje van annak, ahogy a saját hangunkon a személyes érzelmeinkkel szembesülünk. “Egy gyenge, gyáva pöcs vagyok.” És ezzel az érzéssel hajlandó vagyok farkasszemet nézni további menekülés és pszichotikus hadakozás nélkül, mert EZ VAN. Kapiss? (Megjegyzés: az önmagunkra vetített negatív kép elfogadása arra jó, hogy nem küzdünk a valóság ellen. Viszont ha fel- és beismertük, hogy mi VAN, abban a pillanatban nekiállhatunk ezen változtatni.)
Ne becsüljük alá a szavak erejét és a szavak sorrendjét sem. Észrevetted, hogy sok esetben a szinte teljesen ugyanarról a témáról szóló könyvből az egyiknek az üzenete átmegy felismerésbe, a másiké meg nem? Vajon van jelentősége annak, hogy milyen szavakat milyen sorrendben használunk vagy olvasunk egymás után? Lehetséges lenne az, hogy az érzelmek által beprogramozott elménkhez vezető kulcs a kimondott / elolvasott szavak sorrendjétől válik ténylegesen a személyes megoldókulcsunkká?
A másik módszer kicsit komplexebb, azt felfogni szerintem a XXI. század elkényelmesedett, a megoldásokat két kattintásra megtalálni vélő hétköznapi embere számára nagyon nehéz. A kulcsmondat így hangzik: “Felelős vagyok minden emberért, az igazság rajtam keresztül is folyamatosan megnyilvánul.” Elmondok egy történetet, hogy ez érthető legyen:
Volt egyszer egy kisfiú Indiában, aki a mezőn sétált egy sadhu-val (szent ember Indiában, ejtsd: szadu), ahol szembetalálkoztak egy kobrával. A kisfiú és a kobra közeledtek egymás felé, majd a kobra egyszer csak megmarta a kisfiút, aki nem sokkal később meghalt. A kisfiú édesanyja szomorú szívvel megkérdezte a sadhu-t, hogy miért kellett a gyereknek ilyen fiatalon meghalnia, mire a sadhu azt mondta: “Ez volt a kisfiad karmája.” Ezt hallva a szellemi vezető, a brahman felcsattant és megszólalt: “Az lehet, hogy ez egy karmikus sors, de az is karma, hogy Te ott voltál vele sadhu, aki megakadályozhatta volna ezt!”
Felelős vagyok minden emberért. Brutális szembesülés, de igaz. Minden emberért, akivel az életem során találkozom, felelős vagyok. (Rajtuk keresztül továbbá azokért is, akikkel ők találkoznak.) Soha nem tudhatom, hogy milyen információ / érzelem / energia indul ki belőlem, amely a másik ember életét a helyes irányba, az EGÉSZség(ben megélt igazság) irányába vagy akár halálba (hukk!) – ahogy A párhuzamos valóságok titkai c. bejegyzésben is írtam – terelheti. Vagy milyen nem indul ki és ezért létrejöhet a “tudatlanságból elkövetett emberölés” is. Mint pl. a beszűkült látásmódú orvosok / természetgyógyászok esetében, akik csak a saját tudományukat tartják egyedül igaznak és egóból nem tájékozódnak eléggé a másik iskola működő módszereiről. (Bár leginkább az akadémikus orvoslásra vonatkozik a kritikám, hiszen ott a legtöbb fehérköpenyes szaki nem hisz a holisztikus gyógyításban, ami elég gáz, ha azt vesszük, hogy a természetközeli gyógyító módszerek milyen sok-sok esetben működnek mellékhatások nélkül.) Fontos azonban, hogy mindig az lesz a megoldás-együttes, ami optimálisan szolgálja az adott elváltozásból való felgyógyulást, csak tudnunk kell, hogy ebben mind a 3 szintet helyre kell tenni. (Gondolat, érzelem, tett: pl. meditáció, táplálkozás, sport, pihenés, stb.) Ezért is nagyon lényeges folyamatosan információkat, személyes megéléseket keresni / kutatni és tapasztalatot szerezni, mert soha nem tudhatom, hogy az életem hogyan változik meg a tudatos felismeréseim hatására, és azok élete, akik engem ismernek hogyan változik meg ugyanezért… Felelős vagyok minden emberért. Ez VAN.
Az alábbi videóban (ami egyelőre még csak angolul érhető el, de majd később szeretnék rátenni magyar feliratot is) a Vancouverben élő francia kanadai természetgyógyásszal és Recall Healing specialistával, Gilbert Renaud-val beszélgettem a Recall Healing születéséről – vagyis főleg ő beszélt 🙂 – ugyanis megkértem, hogy mesélje el a kezdeteket, a saját sztoriját.
(Az angolul nem beszélők számára az elhangzottak lényege: az egészség / boldogság titka, hogy amit érzünk, gondolunk és teszünk egymással összhangban kell, hogy legyen. Ha a három közül bármelyik hiányzik, gebasz lesz. Elváltozások esetén pedig az érzelmi sztorit kell megtalálni, mert ha az nincsen meg, nehéz / nem lehetséges helyrehozni a “kisiklást” ezzel a módszerrel.)
Ami még nagyon lényeges (ennek elmélyítéséhez ajánlom a Recall Healing tanfolyamot, mert ott a magyarázat mellé csupa-csupa esettanulmányt is kaphatsz), hogy az érzelmi elváltozások / mérföldkőnek számító sorsfordító események ciklikusan is jelentkeznek egyrészt a saját életünkön belül, de akár a felmenőink fel nem oldott konfliktusaival szembesülve is. (Pl. viccesnek hangzik, de van olyan, hogy a nagymama érzelmi konfliktusát megfejtem – vagy rájövök, hogy az ő programját cipelem és azt képessé válok elengedni, hiszen “hé, ez nem is az én sztorim!” – és nem halok meg rákban. Több kutatóorvos, pszichiáter kutatta és bizonyította a generációkon keresztüli érzelmi konfliktusok, minták öröklődését, ezt sem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert önmagunkat rövidíthetjük meg azzal, hogy “jobban tudjuk”.) A ciklusok jelentőségét akár az évszakok megfigyéséből is megérthetjük, vagy ott van a nők Hold ciklussal megegyező mentruációs időintervalluma is, de ha mélyebben elkezdenénk elemezni a személyes életünket, döbbenetes mintákat találnánk olyan visszatérő ciklusokra is, amiket észre sem vettünk. Az egészség megtartásához / visszanyeréséhez ezért érdemes tudatosítanunk a visszatérő események mögötti érzelmi konfliktusokat (“ezt vajon miért kaptam, mit nem veszek észre?”), mert bár szinte mindig fájdalmas a felismerés, csak az igazság gyógyít. Az igazságosztó kompjúter azt a programot adja, amit az érzelmekből fakadó logikai értelmezés megírt a génjeimben (vagy a felmenőim génjeiben, akár). A mindenkiért való személyes felelősségvállalás pedig azért is nagyon fontos, mert így érthetővé válik, hogy a gyermekeink jövőjét a személyes lélekállapotunkkal való szembesülés is folyamatosan alakítja. Leginkább ezért saját magamon kell “dolgozni”, s a jó hír, hogy mindezt folyamatosan. 🙂 A “titok” leginkább az egyébként, hogy a fent leírt folyamat nem csak az egészségünk (vagy inkább egésztelenségünk) kibogozása esetén segít, hanem voltaképpen arra is választ kaphatunk általa, hogy “mi vagyok, s miért vagyok?”
Az ember egy olyan érzelmei által vezérelt élőlény, amely/aki a személyes sorsának (= a küldetésének hivatásával történő egyeztetése) kibogozása mellett egyben egy túlélőgépezet is, s ezt a “gépezetet” leginkább egyetlen princípium irányítja: az igazsággal való szembesülés kép-essége. (Érthető már ezen a ponton, hogy az ún. titkos, szabadkőműves társaságok beavatásai miért olyan nagyon lényegesek? Ha nem tudod az érzelmeidet kontrollálni, azokat feldolgozni, akkor NEM vagy alkalmas egy adott szerepre.) Egyébként pedig ez az a pont, ahol a bevezetőben említett avatárok és tudósok nézőpontjai találkoznak, ahol Dawkins önző génje megöleli az abszolút szellem végtelen szeretetét. A megélésem és az éberségem minősége ugyanis hatással van arra, hogy az elmém milyen programot indít el a sejtekben. (A szervi elváltozások pedig azért következnek be, mert a “meg nem fejtett”, elraktározódott érzelem-energiacsomag valahová “lerakódik”, hogy addig is tudjunk létezni és dolgozni a megoldáson.)
Minden, amit érzünk, amit megélünk és ahogy megélünk, üzenni akar valamit, amellyel az EGÉSZ felé, az igazság irányába halad(hat)unk tovább. S hogy ez a valami az egyéni sorsunkban micsoda, jó esetben kapunk rá egy néhány évtizedet, hogy kiderítsük, ha pedig megfejtettük, akár még boldog öregkorunk is lehet, melyben segíthetünk a következő generációnak is a saját labirintusából megtalálni a kivezető utat.
