Mit (nem) tanultunk 8 hónapnyi kovidból?
Gondolataim a koronavírus járvány idején #4
8. hónapja tart ez az ún. pandémiás állapot. A helyzet egyre rosszabbnak tűnik (vagy egyre rosszabbnak tüntetik fel), egyelőre nem látjuk a végét.
Most már arról is beszélnek, hogy a korábbi életünket soha nem kapjuk vissza és akár lesz működő vakcina, akár nem, a maszk életünk végéig velünk maradhat. Szomorú jövőkép ez. S bár nem kétlem, hogy “piacra dobhatnak” egy olyan vírust is a világ irányítói, ami minden egyéni tényezőtől függetlenül szedni fogja áldozatait (Bill Gates egyszer mosolyogva azt nyilatkozta, hogy “ha a mostani vírust nem veszik komolyan az emberek, a következőt majd komolyan fogják venni” – lehet, hogy ez lesz a COVID21, amiről már most lehet olvasni), de a CovID19 névre keresztelt világjárvány még nem ez a szint. Ha esetleg összeesküvés-elmélet szagot éreznél ettől a bevezetőtől, akkor szívből ajánlom figyelmedbe Klaus Schwab: Covid19 – The Great Reset (A nagy újrakezdés / visszaállítás) c. könyvét tanulmányozásra, melyben a Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója rendkívül pozitívan elmélkedik a járvány nyújtotta lehetőségekről, már ami a világ gazdasági rendszerének gyökeres átalakítását illeti. Ezt a ”Nagy újrakezdést” 2021 januárjában, Davosban fogják majd hivatalosan is bejelenteni a WEF következő ülésén.
Na de nézzük, mégis miért gondolom azt, hogy a Covid19 még nem ez a szint és mi az, amiről a híradásokban soha nem esik szó, ami egyébként fontos lenne.
Előre bocsátom – de ez talán a korábbi, hasonló témájú bejegyzéseimből is kiderült -, hogy nem vagyok vírustagadó, sem elbagatellizálni nem kívánok egy olyan helyzetet, melyben szomorú és fájdalmas körülmények között halnak meg embertársaim. Hiszek azoknak az orvosoknak is, akik a saját megélésüket írják le, és arról mesélnek, hogy amit tapasztalnak, az az érintett embereknél nem hasonlítható össze az influenzával. Nekem is vannak koronavírussal megbetegedett barátaim, ismerőseim, akik beszámoltak arról, hogy régen nem voltak ilyen pocsékul, mint a Covidnak köszönhetően. Mindezek ellenére mégis a szkeptikus táborban vagyok, akik valamiért úgy érzik, hogy ezzel az egésszel kapcsolatban valami nem gömbölyű. Szeretném ezt a józan paraszti gondolatmenetet végigvezetni, hogy elgondolkodtassam főleg azokat, akik szívük szerint mindenkit bezárnának a saját lakásába hetekre, hogy végre megálljon ennek a gyilkos vírusnak a terjedése.
Hosszú évek óta követek olyan orvosokat és tudós embereket, az ő munkásságukat (pl. Dr. Zach Bush MD, Dr. David Perlmutter MD, a néhai Dr. Ryke Geerd Hamer MD), akik az élettant – az élet tanulmányozását – holisztikusan szemlélik, és így világunk, s benne a testi-lelki egészségünk ideális működését az ökológiai egyensúly meglétében látják.
A holisztikus szemlélet szerint minden mindenre hatással van, pl. a gazdasági szempontból előnyös monokultúra megölte a diverzitást, ami rengeteg “kártevőt” eredményezett, de ezek valójában az egyensúly visszaállításán dolgoznak.
Az említett tudós és kutató emberek úgy vélik, hogy minden élőlény és vírus (ami ugye nem élőlény) az életünk, környezetünk hasznos része, és szerepük van abban, hogy a folyamatos változásokra felkészítsék a benne élő lények szervezetét. Ennek értelmében az ún. kórokozók, de leginkább az önálló életre nem képes vírusok nem az életünkre törnek, hanem valamilyen adaptációs feladatot látnak el. (Ha belegondolunk, egy pici babába azért van beleprogramozva, hogy a szájába dugjon mindent, mert a garatmanduláján keresztül így ismerkedik meg környezet mikroflórájával, amihez adaptálódnia kell az ún. immunrendszerének. Ugye az megvan, hogy a porban fetrengő cigánygyerek kevésbé krónikusan beteg – ha egyáltalán -, mint aki állandóan steril környezetben él.)
Ezek az orvosok és kutatók azt állítják, hogy a baktériumok / vírusok jelenlétében tapasztalt betegségek valójában a szervezet alkalmazkodásának köszönhetően szaporodnak el, és nem a kiváltó okai az elváltozásnak, hanem a velejárói. Még egyszer: nem kiváltó ok a baktérium / vírus, hanem a betegség velejárója. Ha kiváltó ok lenne, akkor mindenki, akibe belekerül a vírus vagy baktérium, ugyanúgy megbetegedhetne tőle, de ez mégsem így történik. Ez így nem pontos megközelítés, de erre még visszatérek mindjárt, hogy mi hiányzik még ebből a képletből.
E szerint a nézet szerint azért szaporodnak el a baktériumok és vírusok az ember szervezetében, mert a kibillent egyensúlyi állapotból (aminek egészséges állapotát homeosztázisnak nevezi a tudomány) ezek a kis élőlények és információhordozók éppen a helyreállításban, vagyis az egészségi állapot visszaállításában vesznek részt. Amikor pedig mégis valaki meghal, akkor ez azért történik, mert egyrészt a szervezet számára nem állnak rendelkezésre azok a mikrotápanyagok (vitaminok, nyomelemek, stb.) ami a helyreállításhoz szükséges, másrészt pedig a helytelen életmód következtében mitokondriálisan - azaz a sejtjeink “energiagyártó” szervecskéi tekintetében - le vagyunk reménytelenül gyengülve, ráadásul a cudar állapotunkra is helytelenül reagálunk, ezért az érzelmi, és így hormonális működésünk is fel van borulva. Erre mindjárt visszatérek. A mitokondriális gyengeség egyik oka a nyugati “kényelmes” életmód, és a hormézis - a testet időszakos fizikai stresszben tartás - teljes hiánya. Sokat ülünk, fizikai munka nincs, rosszul lélegzünk, szarokat eszünk, stb. A mitokondriális egészség egy elég összetett téma, abszolút laikusként sokat tanulmányozom, és szívből ajánlom mindenki figyelmébe, hogy nézzen utána ennek.
Az epigenetika kutatói – akik szerint nem a genetikai öröklöttség az elsődleges, hanem a környezeti tényezőkre adott viselkedésünk, reakcióink – egyöntetűen azt állítják, hogy nem csak az a lényeg, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy mindezt hogyan éljük meg / hogyan érzékeljük a saját túlélő programjaink tükrében. Eklatáns példája ennek az egyik leghíresebb holokauszt túlélő osztrák pszichiáter, Dr. Viktor Frankl története, aki az értelem tudományát - tudományos nevén logoterápia - dolgozta ki a saját szenvedéseiből. (…és mégis mondj igent az életre! c. könyvét szeretettel ajánlom.)
A korábban felsoroltakon túl tehát van egy olyan tényező is, hogy a környezeti veszélyhelyzeteket a saját túlélésem szempontjából hogyan érzékelem és értelmezem. Minél inkább félelmi helyzetben működünk hormonálisan (magas kortizol és adrenalin szint), annál kevésbé tud aktivizálódni a paraszimpatikus (lenyugvó állapotot szabályozó) rendszerünk, ami a helyreállításért felel (ideális esetben 3% szimpatikus és 97% paraszimpatikus működésnek kellene lennie, vagyis életünk 3%-ban kellene csak stresszhelyzetet kezelnünk). Tudományos tény továbbá, hogy a vegetatív idegrendszer szimpatikus (üss/menekülj – fight or flight) állapotában a sejtek védekező rendszere takarékon működik, vagyis ha félünk, sokkal hamarabb megbetegszünk, mert a sejtek a túléléshez használják fel az energiát, nem a védekezésre.
Megismétlem az előző mondatot, mert ez kulcs: a mitokondrium nem csak energiát (ATP) készít, hanem a sejt védelmi feladatait is ellátja veszélyhelyzetben és nem tudja mind a kettőt megtenni egyszerre. Ha félsz, akkor nem tud védekezni megfelelően! Ezért végtelenül ostoba és veszélyes a koronavírussal kapcsolatos folyamatos félelemkeltés, mert ezzel hatványozottan nő azoknak a száma, akikre ténylegesen veszélyes ez a helyzet. És nem csak azért, mert a helytelen életmód miatt nincs a testünkben elég erő (tápanyag, stb.) és mitokondriálisan gyengék vagyunk, hanem azért is, mert a legtöbben nem rendelkezünk azzal a tudással, ami megóvna bennünket a félelemtől. Ez a tudás pedig pont olyan empirikus tapasztalaton nyugvó tudományos információkból áll, amiket az imént leírtam, s amelyekről azért nincs tudása az átlagembernek, mert a közoktatásban ez sajnos nem szerepel.
“Meggazdagodni mások szegénysége és ostobasága árán lehet.”
– mondta Demján Sándor. Ha nem akarjuk, hogy kihasználják a tudatlanságunkat az emberi pszichológiát nagyon jól ismerők, akkor meg kell okosodnunk.
A következő téma, ami fontos, az egyéni működésünk. A nyugati, modern orvostudomány egyik legnagyobb tévedésének (hiányának) azt látom, hogy “a mindenkire jó sapkában” gondolkodik. (One size fits all). A megbetegedések kapcsán nem vizsgálja sem a beteg körülményeit, sem a személyes megélését, sem pedig azt, hogy milyen típusú is az ember. A pszichológiában (és az üzleti kommunikációban is) ismert dolog, hogy alapvetően 4 személyiségtípus van – szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus – (a zseniális Enneagram szerint 9!), és az emberi kapcsolataink minőségének javításához rendkívül hasznos ezekkel tisztában lenni. Minden embertípus máshogy viselkedik (és reagál) az alapvető szükségleteinek kielégítésével kapcsolatban, s ha ez így van (márpedig így van), akkor hogyan gondolhatjuk azt, hogy a gyógyulás-gyógyítás terén ez az információ irreleváns? Meglátásom szerint megfelelő szemlélettel 8 hónap alatt rengeteg hasznos adatot össze lehet volna gyűjteni, ami ezeket a tényezőket is vizsgálja.
És akkor – ha már tudomány – eljutunk oda, hogy a járvány terjedésének megakadályozása a maszkon múlik. Ez az, amit mindenki személyesen megtehet, “a másik emberért”. Legalábbis ezt mondják és egyre inkább ezt követelik az emberek (és a hatóságok) mindenkitől. Ezzel “csak” az a baj, hogy ezt semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá, pontosabban én nem találtam ilyeneket. Ha lennének, biztosan vezércikkekben írnának ezekről újságok címoldalán. Igen, én is láttam azokat a képeket, ahol lefényképezték, hogy maszkkal és maszk nélkül a szájból kirepülő nyáldarabkák milyen messzire tudnak jutni, de ez csak azt bizonyítja, hogy maszk nélkül távolabb. Semmi egyebet nem bizonyítanak ezek a képek azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire növeli meg a fertőzés arányát. Ez egy feltételezés és mint tudjuk Mr. Eugene Lewis Fordsworthe filozófus és politológus tollából: “Assumption is the mother of all mistakes.” (A feltételezés a hibázás anyukája.) Van azonban több olyan, ténylegesen megjelentetett tudományos kutatás (ezek itt, itt és itt találhatók), amelyben arra az eredményre jutottak tudós emberek, hogy a járványok / fertőzések megakadályozásában eddig szinte semmilyen hatása nem volt annak, hogy hordanak-e az emberek maszkot vagy sem. (Még a kórházi műtét során sem.) Tudom, hogy a fröcsögő nyálat bemutató képeket látva ez hihetetlennek hangzik, de ez tűnik a tudományos igazságnak. (S mivel jogállamban élünk, és mindenki perelhető a félretájékoztatásért, ezért biztosan nem véletlen az sem, hogy ráírják a maszkok csomagolására / dobozára is, hogy semmilyen járvány terjedését nem lehet vele megakadályozni.) Ettől még persze hordjuk és érezzük magunkat jobban, hogy “teszünk valamit a közért”, csak legyünk tisztában azzal, hogy ez tudományosan nem állja meg a helyét. Fontos, hogy nem lázítani akarok, engem a tudományos igazság érdekel.
Zárásképpen az a véleményem, hogy minden organizmus / rendszer a saját túlélésére hajt (erről már írtam korábban), ami nagyon sok területen a mi egyéni túlélésünk ellenében tud csak megtörténni. Ahogy a természetben a tápláléklánc egyes tagjai mind a saját túlélésükre hajtanak, nekünk, egyéni szinten is ez a feladatunk.
Az egyetlen valódi megoldás ezért a személyes felelősségünk felvállalása és a világ (benne a gazdaság, kereskedelem, egészség, testünk, stb.) működésének megismerése. Ha ezt a felelősséget kihelyezzük másokra tudatlanul, akkor előfordulhat olyan helyzet az életünkben, amikor a rövidebbet húzzuk és csak mutogatni tudunk másokra (s közben elfelejtjük, hogy 3 ujjunk visszamutat ránk). Tisztában vagyok vele, hogy a helyzetet sok minden árnyalja - pl. a ténylegesen életmentő orvosi beavatkozások eszközeinek, szakembereinek finanszírozására szükség van a krónikus betegek hatalmas számára és az abból származó bevételekre, stb. -, de ha jobb, igazságosabb világot szeretnénk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy miből mi következik.
